Brandschutz kft
A cégről
Kovács Lajos vagyok, a Brandschutz Hungaria kft. ügyvezető igazgatója.

26 évig hivatásos katonaként szolgáltam, 2000. év szeptember 01-vel saját elhatározás alapján jöttem nyugdíjba, a Baranya Megyei Polgári védelmi Parancsnokságról.

Ezt követően kerültem kapcsolatba olyan vállalkozókkal, akikkel közös erőfeszítéssel és befektetéssel kialakítottuk a mai formájában működő vállalkozást.

A Brandschutz Hungaria Biztonságtechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság 2001. decemberében alakult Szombathelyen.

Alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy vevőköre részére, kiemelkedő színvonalú tűz- és munka-, érintés- és környezetvédelmi szolgáltatás nyújtásával kibővítse az e kategóriába tartózó termékek és szolgáltatások körét.

Mindezen szolgáltatásokhoz egy vállalkozáson keresztül juthat hozzá, nem kell egyidejűleg több irányba kapcsolatot tartani, ezzel is szolgáljuk kényelmét.

Társaságunk elsődleges szempontnak tartja, hogy partnerei európai színvonalú termékekhez és szolgáltatásokhoz jussanak, a kedvező lehetőségek kihasználásával.

Ennek érdekében közvetlen kapcsolatokat tartunk fenn a gyártókkal és a tevékenységben kapcsolódó vállalkozásokkal, amelyek révén elértük, hogy az általunk forgalmazott termékekhez és a vállalt szolgáltatásokhoz, amelyek megfelelnek a magyar és európai szabványoknak, jogszabályoknak, a legkedvezőbb áron juthassanak hozzá.

A Brandschutz Hungaria kft. közvetlen kapcsolatban áll több magyar és európai uniós gyártóval, szolgáltatóval azért, hogy Önnek nyújtott tevékenységével, minél könnyebb és olcsóbb legyen fenntartani vállalkozását!
Cégtörténet

2001. decemberében alakult a Brandschutz Hungaria Biztonságtechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság, 100%-ban magyar tulajdonnal. A tulajdonosi szerkezet azóta átalakult, alapvetően családi vállalkozássá.

A Brandschutz kft. 2002. évtől forgalmazza az ismert és méltán elismert PLUM ipari kézápoló termékeket.

Időközben a Brandschutz Kft. a Detektor Plusz Biztonságtechnikai, Személy- és Vagyonvédelmi szaklap "A SZAKMA LEGJOBBJAI PÁLYÁZAT 2003." különdíjának nyertese lett, a PASTOR porral oltó tűzoltókészülék családdal.

2006. évtől, a madárinfluenza kapcsán, megkezdtük az egyszer használatos védőruhák és felszerelések értékesítését.

2007. júniusától bevezettük az MSZ EN ISO 9001:2001 Minőségbiztosítási Rendszert.

2008. februártól megkezdtük a 9/2008. (II.22.) ÖTM rendelete (Országos Tűzvédelmi Szabályzat) szerinti utánvilágító biztonsági jelek szükség szerinti felmérését és forgalmazását.

2009-ben már az MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségbiztosítási Rendszer követelményei szerint végezzük tevékenységünket.

A Brandschutz kft. országos ismertséggel és elismertséggel áll a vásárlói és ügyfelei rendelkezésére.

A BRANDSCHUTZ kft-re jellemzők:
  • az általunk forgalmazott termékek és szolgáltatások az EU és a Magyar Szabványoknak egyaránt megfelelnek;
  • a gyártó, műhelyi és saját háttér ISO, a termékek "CE" minősítésűek;
  • termékeink kivitelükben és minőségben bármelyik más termékkel versenyképesek;
  • az új termékek beszerzési árán, éves szinten, jelentős megtakarítás érhető el;
  • az új tűzoltókészülékekre, munkaruházatra és munkavédelmi termékekre általában egy, a saját gyártású utánvilágító biztonsági jelekre kettő éves garanciát biztosítunk;
  • vevőcentrikus szemlélet, pontos, garantált kiszolgálás, árak és minőség;
  • folyamatos akciók - még olcsóbban jut termékeinkhez - egyenesen a gyártótól;
Mindenkor biztosítjuk a korrekt, pontos dokumentációt, a Magyar és EU Szabvány előírásainak megfelelő, engedélyezett technológiák és termékek alkalmazását, forgalmazását!

Rendelkezésre állunk:
  • eseti alkalommal,
  • határozott és
  • határozatlan idejű javítási, szolgáltatási, valamint
  • átalánydíjas szerződéseinkkel, egyedi árajánlattal.
A Brandschutz Hungaria kft. minőségpolitikája

Mottó: Nálunk biztosan olcsóbb! - Érdemes utánaszámolni!

Üzletfilozófiánk:
Tisztességes, a tényeken alapuló minőségi szolgáltatást kívánunk nyújtani, melynek hátterében magas szintű befogadó képesség, szaktudásunk állandó fejlesztése áll. Rugalmasan alkalmazkodunk a piac új kihívásaihoz és ügyfeleink folyamatosan változó igényeihez, a velünk szembeni elvárások teljesítése érdekében.

Céljaink:
  1. A hatályos jogszabályok és szabványok előírásai érvényre juttatása,
  2. A vevői megelégedettség folyamatos biztosítása,
  3. Precíz, pontos, minőségi munka fenntartása,
  4. Piaci helyzetünk stabilizálása, erősítése, bővítése,
  5. Egyedi vevőigények teljesítése,
  6. A megrendelések határidejének pontos betartása,
  7. A minőségi szolgáltatások folyamatos bővítése, fejlesztése.
Eszközeink:
  • A szolgáltatásunk teljes folyamatában az MSZ EN ISO 9001:2009 előírásainak megfelelő rendszer működtetése, melynek biztosítéka egy független fél általi tanúsítás,
  • A személyi állomány szakmai igényességének, képzettségének folyamatos fejlesztése,
  • Társaságunk minden munkatársának elkötelezettsége.

    A Brandschutz Hungaria kft. minden dolgozója ismeri a vállalkozás minőségpolitikáját, így az MSZ EN ISO 9001:2009 minőségirányítási rendszer szellemében végzi a munkáját.


Brandschutz kft